Rólunk írták

LITVÁN ERIKA, A GIUSTO KAMARAZENEKAR VEZETŐJE
hb-litvan erika (19)
2023. JÚNIUS 21.

Bányay Géza

BÁNYAY GÉZA

„Azt választottam, amiben meg tudom valósítani magam”

Tudta, hogy Józsefvárosnak van „saját” szimfonikus zenekara is? Legalábbis szívünkben a magunkénak érezhetjük a Magdolnanegyedben élő Litván Erika hegedűművész Giusto Kamarazenekarát.

Jó egy éve, a Molnár Ferenc téren tartott családi pikniken találkoztunk először Litván Erika hegedűművésszel, aki a Giusto duóval játszott Mozarttól Bartókig darabokat, amit meglepően jól fogadtak a gyerekek. Kiderült az is, hogy a józsefvárosi székhelyű Giusto valójában egy 50 tagú kamarazenekar, ami a legkülönfélébb összeállításokban játszik, kezdve a duóval.

ZENÉSZCSALÁDBÓL ZENÉSZKERÜLETBE

Mostani beszélgetésünk során csak lassan derült fény arra, hogy Litván Erika, a szolid megjelenésű, visszahúzódónak látszó zeneművész mennyire sokszínű, érdekes egyéniség és elszántan a maga útját járó nő. Soha nem helyezkedett el állásba tanárként vagy zenekari muzsikusként – pedig Ausztriában vagy Németországban is volt erre lehetősége –, hanem saját zenekart alapított 2004-ben, aminek vezetője és koncertmestere. A Giusto Kamarazenekar felkészülését és koncertjeit magdolnanegyedi lakásából szervezi már 19 éve.

Erika némi akcentussal beszél magyarul, „tízéves koromig Németországban éltünk, később pedig Bécsben tanultam sok éven át”. Szülei is zenészek voltak – „súlyos zenei terhelés van a családon” –, az édesanyja Weninger Edit operaénekes, aki a gyerekek születésekor abbahagyta a pályát. Édesapja, Litván Gábor pedig karmester és zeneszerző volt, a debreceni operatársulat tagjaként szerettek egymásba. Litván Gábor a függetlenséget kereste – Erika ezt tőle örökölhette –, és felmondott Debrecenben, majd Szászországba költözött a családdal Halle közelébe (akkor még NDK), ahol kötetlenebbül dolgozhatott. Hazatértük után Erika már tudatosan zenésznek készült, de a szigorúnak bélyegzett német iskolában felszabadultabb volt, Budapestre visszatérve nem érezte magát igazán otthon. Felső fokon már Bécsben folytatta tanulmányait 90-től. 1999-ben szülei józsefvárosi lakásába tért vissza, ahol ma is él.

ERŐS VEZETŐ BIZTOSÍTJA A ZENEKARI DEMOKRÁCIÁT

A Giusto alapítása előtt a megélhetés kedvéért néhány évig játszott ő is zenekarokban, de „az nem az én világom, azt választottam, amiben meg tudom valósítani magam is, a pénz kevésbé számít.”

Tanított is, de az álma kezdettől egy saját együttes volt, amit 2004-re tető alá is hozott. A Giusto tagjai mind másutt is zenélő hivatásos muzsikusok, akik néhány próbával képesek akár modern darabokat is eljátszani. A nagy szimfonikus zenekarokhoz képest, ahol a zenészek a szólamtól függő fizetéseket kapnak, a Giustóban a koncertekre szerződő művészek azonos gázsit kapnak. A zenészek szeretik ezt a nyílt, igazságos javadalmazást, hiszen mindenki egyformán tesz bele munkát a próbákba és előadásokba.

„Demokratikusan működünk, de a zenekart egy egyeduralkodó vezeti” – mondja nevetve Erika, ugyanis minden az ő kezében összpontosul. A Giustót ő képviseli, mintegy a saját gyermekének is tekinti. Arra a laikus ritkán gondol, hogy egy zenekart valamiféle cégnek tekintsen, de a mindennapi létezéshez szükséges ez is. A Giusto Kamarazenekar nonprofit kft. formájában működik, így lehetséges pályázniuk is néha pénzekre. Erika lényegében egyedül intéz minden ügyes-bajos ügyet, a zenészek egyeztetését, a program összeállítását, a pályázatokat, a koncertek szervezését és a zenei vezetést is, de természetesen dolgoznak vendégkarmesterekkel is.

KLASSZIKUS, KORTÁRS ÉS ROCK

A zenekar repertoárja mára vagy kétszáz darab, ezzel a legkülönbözőbb meghívási igényeknek eleget tudnak tenni, de különleges kívánságokat is teljesítenek néha. Egyszer a Love Story Oscar-díjas film zenéjét kérték, de kottát sehol nem lehetett találni hozzá, így Erika írta meg a partitúrát is. A kortárs darabok bemutatását küldetésnek tekinti, most épp két Bujtás József-mű ősbemutatójára készülnek, amit június 28-án játszanak majd a Ferencvárosi Művelődési Központban.

Már mindenféle helyszínen szerepeltek, szabadtéri eseményeken, koncertteremben, színházban, templomban, de játszottak az Arénában is 8000 ember előtt a P. Mobil-utód Mobilmánia koncertjén is. „Jól kijöttünk a rockzenészekkel” – mondja, és elárulta, kamaszkorában ő a Hungáriát és Dollyt szerette, a kedvence pedig Michael Jackson volt.

Írás Nikolaus Gerszewski : Giusto Chamber Orchestra: 3 Works For Strings CD-ről

2023. 10. 08. Rózsák tere templom hangverseny újságcikk

 

A Giusto Kamarazenekar kellemes hangvételű, színvonalas koncertjét hallgathattuk ma délután. Köszönjük az előadást, visszavárjuk őket Csévharasztra!

Március 17-én a K11 nevű, azaz Király utca 11. alatt lévő Művészeti és Kulturális Központ előadótermében Paul Marsovszky, az idén végzős fiatal karmester vezényelte a nagy megbecsülésnek örvendő, ezúttal szimfonikus zenekarrá bővült Giusto Kamarazenekart.

Az est bevezetőjében Edward Elgar (1857-1934) romantikus angol zeneszerző Sospiri (op. 70. Adagio vonós zenekarra, 1914.) című művét tolmácsolta 13 taggal, hárfa- és harmóniumkísérettel. Paul Marsovszky fantasztikus odaadással vezényelte az ötperces, érzelmes darabot.

Utána nagy meglepetésként következett kortársunk, Bujtás József (1947-) II. zongoraversenye. A szólista Granik Anna, a koncertmester Litván Erika volt. Úgy tűnt a hallgatóságnak, mintha családi veszekedés vagy súlyos világtörténeti esemény zajlana egy kis színpadon. A zongora goromba kérdéseire rögtön válaszolt a fúvósokkal bővült zenekar. Precíz, gondos színharmóniákkal, a káosz megidézésével, síró hegedűszólókkal lehettünk részesei a modern muzsika eme gyöngyszemének.

A hangverseny utolsó műsorszámát, a Zenekari darabot Bujtás József zeneszerző kifejezetten Paul Marsovszkynak ajánlotta. A Giusto Kamarazenekar újabb fúvós- és ütőhangszerek, nagybőgők beállításával, hatalmas lendülettel adta elő. A karmester, Paul Marsovszky újabb oldalát ismerhette meg a közönség: a lágy romantika után a kemény hétköznapi valóságba léptünk, mintha a világ békétlenségével találkoznánk.

Néhány szót megérdemel itt a Giusto Kamarazenekar. 2004-es alakulása óta rendszeresen fellép Budapest és a vidék koncerttermeiben, valamint különböző fesztiválokon. A magas művészi színvonalat képviselő zenekar idősebb tagjai mellett gyakran foglalkoztat fiatalokat is.

DOBI ILDIKÓ

Karácsonyi koncert

Jóllehet, az időjárás inkább kora tavaszira hajazott, a közösségi klub hamisítatlan karácsonyi hangulattal várta vendégeit. Azt est előadó művészei nem ismeretlenek már, hiszen a Múzsák ölelésében programban – igaz, akkor trió formációban – már nagy sikerrel léptek fel. A valóban lenyűgöző minőségű adventi koncert után azonban sokan úgy gondolták, hogy nem lehet már magasabbra tenni a művészi színvonalat. Azonban már az első néhány ütem után világossá vált, hogy a Giusto Kamarazenekarból erre az alkalomra alakult sextet felteszi a koronát Váckisújfalu egész éves, kivételesen gazdag kulturális kínálatára.
Pedig a Litván Erika (hegedű) vezette hatos fogat ( Szacsvay Marianne – hegedű, Farkas Istvánné , Hoksza Andrea – brácsa, Gelencsér Gábor, Hollósy Katalin – cselló) műsor-választásában nem „alibizett”, sem J. Brahms: G-dúr sextett op. 36.,sem P. Csajkovszkij: Firenzei emlék op. 70. műve nem tartozik a könnyen játszható zeneművek közé. Az együttes kvalitását jól jelzi, hogy a kifogástalanul „német” Brahms interpretáció után új magasságokat nyitottak a „szláv lelket” hangjegyekbe formáló, nagy ívű, felkavaró hangzású Csajkovszkij remek előadásával. Hibátlan ízléssel és arányérzékkel kerülték el a mű fülbemászó dallamai által kínált „negédesség” csapdáját, de mindeközben tökéletesen tolmácsolták a hallgatóknak annak puha, szívhez szóló mondanivalóját. A koncert ünnepnap volt az ünnepnapban, rangos és méltó színvonalú zárása az évnek.

Hétközlap
Kisnémedi – Őrbottyán – Püspökszilágy – Váchartyán – Váckisújfalu lapja
2014. IX. évfolyam 1. szám

Zenei időutazás

Boros Eszter

Fülbemászó barokk dallamok szólaltak meg június 20.-án a Városháza dísztermében.

Giusto Koncert, 2010. június

A Giusto Kamarazenekar harmadik alkalommal tisztelte meg kerületünket csodás előadásával. A hat hegedűn, 2 brácsán, két csellón, egy nagybőgőn és a digitális csembalón megszólaltatott művek igazi családi koncertélménnyé varázsolták az estét.
A barokk kor jeles zenei képviselői közül a francia zeneszerző Charpentier Prelude I,II., Sarabande, és más tételei mellett Johann Sebastian Bach Allegro, Adagio és Allegro Assai és G.F. Handel F-dúr concerto grosso tételeiből a Largo, Allegro és Menuet dallamait halhatta a közönség.
A Kamarazenekar koncertmestere, Litván Erika elmondta, hogy a zenekar 2004 óta működik, számos fővárosi és vidéki rendezvényen, valamint Fesztiválokon léptek már fel. A többnyire idősebbekből álló zenekar fiatal utánpótlással is rendelkezik, így a generációs tanulás lehetősége adott.

(www.bp18.hu)